Mit tanítanak a gazdagok a gyerekeiknek?

Engedd meg, hogy rávezesselek a válaszra, de előtte feltennék két kérdést.

Téged mire tanítottak a szüleid?

Valószínűleg arra, hogy menj iskolába, szerezz jó jegyeket, jelentkezz egy jó egyetemre, szerezz egy jó diplomát, amivel egy jó állást kaphatsz, dolgozz 40 évet, aztán talán nyugdíjba mehetsz.

Még egy kérdés: álmaid élete olyan, mint ahogy a szüleid is élnek/éltek?

Mert, ha nem, akkor jó eséllyel nem azt tanították meg neked, amire szükséged lenne álmaid megvalósításához. Márpedig ahol jelenleg tartasz az életben, az annak a következménye, amit a szüleidtől, barátaidtól és a környezetedtől eddig megtanultál, elfogadtál.

More...

Lehet, hogy elfogadtad, hogy az élet azzal jár, hogy folyamatosan dolgozni kell a megélhetésért.

Miért nem jó, ha így gondolkozol?


Mert ha egyetértesz azzal, hogy az élet az állandó gürizésről, monoton, véget nem érő munkáról szól, és arról álmodozol, hogy bárcsak ne erről szólna, akkor képtelen leszel máshogy leélni az életedet.

Furcsa, de úgy tűnik, hogy az ember az élettől csak azokat a dolgokat kapja meg, amivel egyetért. Egy sikeres ember például legfőképpen azért sikeres, mert nem hajlandó egyetérteni az akadályokkal, és így elsöpri azokat az útjából. Kizárólag a céljával ért egyet és azokkal a dolgokkal, amik a célja felé segítik. Az akadályokkal nem ért egyet. Így aztán az akadályokat elsöpri az útból, a célját pedig eléri.

Minden olyan problémád, akadályod, amivel jelenleg küzdesz az életedben, valamikor egyetértettél vele. Nos lehet, hogy most nagyon nem akarsz vele egyetérteni, és el akarod tüntetni és meg akarsz tőle szabadulni, de ha jobban megvizsgálod, korábban kellett, hogy legyen valamiféle egyetértésed azzal a problémával vagy valamelyik részével, hogy azt megkaptad és nem tudsz tőle megszabadulni.

Például vegyünk egy olyan embert, akinek folyamatosan anyagi gondjai vannak. Feltehetné magának a kérdést: „Mikor értettem egyet azzal, hogy nekem szegénynek kell lennem?” Lehet, hogy gyerekkorába sokat hallgatta, hogy „mi szegények vagyunk, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak” vagy valami hasonlót.

Szóval, amivel az ember egyetért, azt megkapja. Nos, ez persze nem úgy néz ki, hogy na most kigondolom, hogy egyetértek azzal, hogy milliomos vagyok és van egy luxus autóm, aztán rögtön becsönget valaki az ajtón, és hozza a luxusautót, meg a milliókat. Itt pusztán arról van szó, hogy az ember miközben halad egy cél felé, belefut mindenféle akadályba. És mindaddig haladni fog tovább a célja felé, amíg nem ért egyet az akadályokkal. Ha bármelyik akadállyal egyetért, az rögtön meg is állította őt. Erre azt hiszem te magad is tudnál felhozni példákat az életedből.

Mit tanítanak a gazdagok a gyerekeiknek?


Természetesen nem arra tanítják őket, hogy szerezzenek egy jó állást.

A gazdagok arra tanítják a gyerekeiket, hogy VÁLLALKOZÓK legyenek.

Mert csak akkor történhet meg, hogy tehetőssé válj, ha van egy vállalkozásod. Tehetősnek lenni nem csak azt jelenti, hogy pénzed van. Hanem időd is van (elkölteni a pénzed).

A Forbes 400-as listán lévő emberek a milliárdjaikat mindannyian abból szerezték, hogy vállalkozásuk van.

Ezzel szemben a világ szegény emberei arra tanítják a gyerekeiket, hogy a tehetős emberek gyerekeinek az alkalmazottai legyenek. Tehát taníthatod arra a gyerekedet, hogy főnök legyen, vagy arra is, hogy alkalmazott. Ez egy választás.

Egy biztos: olyan nincs, hogy tehetős alkalmazott. (Én legalábbis még nem találkoztam ilyennel.) Ha jól is keres egy alkalmazott, időhiánnyal küszködik.

A tehetős emberek gyerekei nem építenek karriert, eszükbe sem jut azon agyalni, hogy mi nézne ki jól az önéletrajzukban, mivel nem akarnak egy percet sem másoknak dolgozni. Ellenkezőleg: elérik, hogy a pénz dolgozzon nekik.

Ha álmaid életét szeretnéd élni, neked is úgy kell gondolkoznod, ahogy a vállalkozók gondolkoznak.

Nézzünk pár példát, hogy milyen különbségek vannak az alkalmazotti és a vállalkozói gondolkodásmód között:

Alkalmazott: „Nem engedhetem meg magamnak.”
Vállalkozó: „Hogyan engedhetném meg magamnak?”

Az egyik mondat állítás, a másik kérdés. Az egyik feladásra késztet, a másik elgondolkoztat.

Alkalmazott: „Hirdetés 30 ezerért? Túl drága ez nekem...”
Vállalkozó: „Hogyan tudnám belőle kihozni a többszörösét?”

Alkalmazott: „Új marketing feladat? Már nem fér bele az életembe...”
Vállalkozó: „Vajon mennyivel növelheti az eredményeket? Kinek szervezhetném ki?”

Alkalmazott: „Csak olyan munkát csinálok, ami havi bevételt hoz. Nehogy már fizu nélkül dolgozzak...”
Vállalkozó: „A munkám befektetés, de később busás eredménye lesz.”

Alkalmazott: „Ennyi járulékot nem lehet kitermelni. Inkább bele se fogok.”
Vállalkozó: „Hogyan kereshetnék annyit, hogy a járulékköltséget észre se vegyem?”

Alkalmazott: „Jaj, a konkurens kijött egy új akcióval! Egyre rosszabb a helyzet a piacon...”
Vállalkozó: „Végre lehet versenyezni valakivel! Már kezdtem unatkozni”

Alkalmazott: „Drága ez a tréning, meg messze van, sok lenne az útiköltség…”
Vállalkozó: „Nincs olyan, hogy olcsó vagy drága, hanem csak megtérülés vagy veszteség van.”

Látható, hogy míg egy alkalmazott általában problémákban gondolkozik, addig egy jó vállalkozó folyamatosan a megoldásokat keresi.

Hogyan tudod a leghatékonyabban átformálni a gondolataidat a helyes irányba?


Az asszociáció törvénye szerint olyanná válsz, mint akikkel az idődet töltöd. Úgy fogsz gondolkodni, ahogy ők gondolkoznak, azt fogod csinálni, amit ők csinálnak, azt álmodod, amit ők álmodnak, azt olvasod, amit ők olvasnak, azt eszed, amit ők esznek.

Annak az 5 embernek az átlaga vagy, akikkel a legtöbb idődet töltöd.

Ha nem tetszik, ahol most az életed áll, nézd meg azt az 5 embert, és nézd meg, hogy tudsz-e cserélni. A jó hír az, hogy kb 90 naponta az 5 közül 1 változik valami oknál fogva, csak győződj meg róla, hogy amikor ez megtörténik, folyamatosan egy elképesztő személyt hozz be a vonzáskörödbe.

Lehet, hogy ki kell érdemelned, hogy az ilyen csoportok közé kerülhess, de ügyelj erre, mert a legtöbb ember egyszerűen csak vakon végigmegy az életen, úgy hogy ugyanazokkal az emberekkel van együtt, miközben arra számít, hogy az élete változni fog.

Válassz tehát bölcsen, hogy kikkel töltöd az idődet, mert ők vagy felemelnek, vagy lejjebb húznak. A kettő közül valamelyik.

Vedd körül magad befolyásosabb, erőteljesebb, pozitív, vidám, fókuszált, vízióban gondolkodni tudó egyénekkel és ez automatikusan fel fog emelni téged. Hajrá! 🙂

A szerzőről: TravelerBandi

Szia, itt Pócsi András, az Együtt A Világ Körül alapítója. Örülök, hogy itt vagy, és hogy segíthetek Neked! Nagy szenvedélyem az utazás, és remélem, hogy téged is arra inspirállak, hogy minél előbb kipipáld a bakancslistádat. Hiszen tudod: a világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el. Ne érd be csupán egy "jó" élettel, hanem legyen egy nagyszerű életed! Hajrá!

Szólj hozzá! Érdekel a véleményed!